Planetside - az MMOFPS

Amit nem lehet 3 mondatban elmagyarázni, azt látni kell. A Planetside ilyen. Magyarországon méltatlanul ismeretlen MMOFPS, ami komoly függőséget okoz. 2012. november 20-án szintet lépett az FPS-műfaj. Elindult a Planetside 2. Planetside - az intelligens ember shootere.

Háttértörténet - Hatodik rész

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél 2011.12.08. 07:30

Henry Briggs, xenobiológus naplójából

2642. december 21.

Mostanában sokat gondolkodtam azon a harcon, ami Tom halálához vezetett. Látom, hogy az eredetileg tervezettnél sokkal hosszabbra nyúló utunk mennyire nyomaszt mindenkit. Alig tudnak magukon uralkodni. Érezhetően jelen van egyfajta félelem, iszonyat, és ez flotta-szerte barátokat, családokat ugraszt össze. Miért viselkedik sok ember másként, mint korábban? Miért fognak jóravaló emberek fegyvert és miért robbantanak fel egész hajókat?

Sok időm van gondolkodni ezen, mert az én munkám majd csak akkor kezdődik, ha leszálltunk az Új Földön. Egyike vagyok azon keveseknek, akiket Connery személyesen hívott a flottához, és emiatt minden hajón szívesen fogadnak. Én pedig beszélek nekik arról, hogy milyen nagyszerű is volt ez az ember, és hogy még mindig az ő látomása vezet minket. Persze tudom, hogy Connery nem volt hibátlan. Senki nem az. De abból nem engedek, hogy nem csak nagyszerű ember volt, de már-már látnok is. Nem hinném, hogy valaha is lesz ilyen nagy formátumú ember. Ám sajnos - bár nyíltan nem mondhatom ki, de szentül hiszem - már nem az ő látomása vezet minket.

Connery a békében és egyenlőségben hitt. Láttam, mennyire gyötrődik amikor az első lázadások idején a legkisebb megszorításokat be kellett vezetnie, nem beszélve a hadsereg által szorgalmazott rendkívüli állapotról. Tudom, hogy ennek mielőbbi beszüntetését tervezte, ám halálával ennek utolsó lehetősége is szétfoszlott. A Terrán Köztársaság vezetői nem osztották nézeteit. Tartok tőle, hogy ha meg merték volna tenni, mindenkire nyomkövetőt raktak volna "a rend és biztonság megőrzésének érdekében" még mielőtt Thomas Connery holttestét kizsilipelték volna, hogy mindörökre az űrben sodródjon. A Köztársaság felépítése valaha átlátható volt, mindenki tudta, hogy mire szavaz és mi fog történni. Szégyen, hogy mára Connery álmának sárba tiprásáig jutottak. Tudom, hogy ha még köztünk lenne, még minden az eredeti elképzelések szerint folyna. Nem tartom magam bosszúálló típusnak, de nagyon szeretném tudni, ki a felelős a haláláért.

Az egyetemi éveim során tapasztaltakhoz hasonlóan az emberek itt is klikkeket alkotnak. A rendre és törvényes állapotokra vágyók, akik félnek az erőszak és a bűn terjedésétől a Terrán Köztársaság gyűlései felé vonzódnak. A Köztársaság beszédeiben biztonságot és közbiztonságot ígér, és ez sok félelemben élő embert megérint. Védelmet várnak és bíznak abban, hogy a TR egyenlőként kezeli őket. És bár úgy látom, hogy a Köztársaságot csak egy lépés választja el a diktatúrától, valóban fenntartják a rendet. Ezekben a nehéz időkben talán pont erre van szükség.

Leginkább az üzletemberek csoportja lep meg viselkedésével. Az Új Társaság, ahogy magukat hívják. Tudtuk, hogy bérelt zsoldosokkal érkeztek, így kéz a kézben látni a Föld nagyvállalatainak felsővezetőit és a magasztalt, de attól mégiscsak szerződéses gyilkosokat nem is volt annyira meglepő. Nem vártam viszont, hogy a fiatalok ilyen nagy számban az Új Társasághoz húznak majd. Kiderült, hogy az üzenet, amit az NC a zászlójára tűzött - "Le a központi beavatkozással, Éljen a Szabadság!" - a fiataloknak is szól. Mindkét csoportnak elege van a szigorodú központi szabályozásból, mostanra egymás mellé kerültek a közös ellenséggel szemben. Az ellenségem ellensége ugyebár... furcsa nászok köttetnek a politikában.

Én pedig azon veszem észre magam, hogy egyre több időt töltök a többi kutató, orvos és technikus társaságában. A bevezetett TR intézkedések miatt nem találkozhatunk munkaidő után, de napról napra többen jövünk össze váltáskor, meg szünetekben a laborokban, vagy a társalgóban. Az életünkről beszélünk, a politika különösebben egyikünket sem érdekli. Segítünk egymásnak komplex problémákat megoldani, vagy csak arról beszélgetünk, hogy a flotta többi része mennyire semmibe vesz minket. Naponta legfeljebb egy órácskát tudunk így beszélni, de mindig nagyon várom ezeket az alkalmakat. Egész életemet magányban éltem, most pedig másokkal társalogni hihetetlenül felszabadító érzés.

Tegnap a másiodik váltás előtt megint mindenki kedven témájáról, az ereklyéről volt szó. Apró részleteket árultam el, többet mint amit korábban nyilvánosságra hoztak, de arra vigyáztam, hogy ne áruljak el túl sokat. Bár rengeteget elmélkedek rajta, még mindig kényelmetlennek érzem, ha másoknak kell beszélnem róla. Úgy érzem fontos, hogy megosszam az ereklyéről nyert tudást, ám nehéz megítélni, mennyit mondhatok el anélkül, hogy őrültnek tartanának.

Épp ezért csak keveset árultam el. Végül is nem kockáztathatom, hogy a TR fülébe jusson, hogy min mentem keresztül. El sem akarom képzelni milyen "kezeléseknek" és "kísérleteknek" vetnének alá. Amikor rátaláltunk a szobrocskára az alagút végén, Tom és én is éreztük a vibrálást, ami ismétlődő ritmusok sorozatává állt össze, mintha hangok egész kórusa lett volna. Nem terveztem, hogy megérintem és Connery is figyelmeztetett, hogy ne tegyem, de a ritmus - bármilyen őrültségnek is hangzik ez - rávett. Hangokat hallottam, nem hallható hangokat a fejemben - mindig is ilyennek képzeltem a telepátiát.

Nem szavakkal beszélt hozzám, képeket, érzéseket közvetített. Az egyik percben még egy hármas csillagrendszert figyeltem, a következő pillanatban már körülvett a tűzfal. Földöntúli boldogságot éreztem - majd leírhatatlan iszonyatot!

Ismerőseim arcát láttam és - ahogy később rájöttem - olyan arcokat, akiket csak a jövőben ismertem meg. Volt még valami más is. Éreztem az érzelmeiket, fájdalmukat és örömüket. Megértettem a szüleimet úgy, ahogy korábban soha. Éreztem a szeretetüket, és azt, hogy kisgyermek koromtól kezdve hogyan próbáltak segíteni rajtam, míg el nem üldöztem őket. Éreztem, hogy összeszorult a szívük, mikor visszabeszéltem, éreztem a szégyenüket és megbánásukat azért, amit velük és másokkal tettem.

Korábban soha nem éreztem úgy, hogy valami nincs rendben velem. Mások mindig csukott könyv maradtak számomra, és nekem ez tökéletesen megfelelt. Végül is nekem van három PhD fokozatom, ők meg csak egyszerűen babonás és kisvonalú hülyék gyülekezete. Azóta viszont napról napra jobban megértem őket.

Plyan volt, mintha az ereklye belenyúlt volna a fejembe és akkor életemben először megértettem, hogy mennyi szenvedést okoztam magamba zárkózásommal azokanak, akik törődni próbáltak velem. De képeket is láttam, ahol barátokkal vagyok, nevetünk... élek. Olyan volt ez akkor, mint egy bizarr álom, de mostanra biztos vagyok, hogy amit akkor láttam, jövendölés volt.

Emlékszem, hogy izmaim áttetszővé váltak és lefoszlottak rólam, és én nem tehettem mást, csak néztem. Más valóságból származó végtelen bonyolultságú minták borítottak be mindent, amit láttam és nyúltak annál is mélyebbre. Nem tudom leírni azokat a formákat, azokat az érzéseket amiket ott tapasztalatam. Erre nincsenek szavak. Először nem értettem a hangokat sem, amiket hallottam. Csak valami válzotó, gerjedő, visszhangzó fehérzajnak tűnt. Aztán a csapongó kakofónia összeállt, mintha behangoltam volna valami ősi rádióadást, és tisztán hallottam az egyetlen szót: Vanu.

Kimondtam, és ez durván visszarántott a valóságba.

Felébredtem a transzból és ismét az alagútban voltunk - már nem érintettem a figurát. Connery fogta a kezem, és hátrahúzott. Csak egy pillanatra volt a kezemben az ereklye, de napoknak tűnt. Úgy éreztem, olyan tudást tapasztaltam meg, amiről korábban nem is álmodtam. Magamra maradtam egy olyan nyomasztóan hatalmas jelenlét emlékével, amit ha akarnék sem tudnék eltúlozni. Egy pillanatra istenné váltam. Viszont ahogy távolabb húztak az ereklyétől egyre halványult az emlék, ahogy egy álom foszlik szét az ébresztőóra hangjára.

Az esemény utáni napokban észleltem, hogy változni kezdenek a tudati folyamataim. Racionális elmém még mindig oly szilárd volt, mint azelőtt, viszont képes voltam más nézőpontok befogadására, ami korábban képtelenség volt számomra. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy addigi életemben mennyire korlátozott volt a gondolkodásom, és most hihetetlenül sokféle ismeret és megértés árasztotta el elmémet. Ez teljesen maga alá temetett, de Tommal tudtam erről beszélni és rengeteget segítet. Ez is újdonság volt. Emberekkel érintkeztem úgy, hogy az kedvezően érintett.

Ketten együtt vad ötletekkel álltunk elő az idegen fajról, akik az ereklyét alkották. Mivel hallottam a Vanu szót, úgy gondoltam, hogy ennek valamilyen jelentéssel kell bírnia. Talán ez volt az idegen faj istenének neve, és a szobor, amit találtunk az ő bálványa. Tom viccből azt mondta, hogy ez talán csak a bálvány neve:

- Végül is nekünk is vannak Bella babáink, meg Dodó Kacsáink, szóval az idegeneknek is lehetnek játékfigurái, vagy ilyesmi. Lehet, hogy valamiféle gyerek-holovid hősről mintázott játékbaba?

Emlékszem a vegytiszta haragra, amit életemben akkor éreztem először, mikor a bálvánnyal próbált viccelni. Ő is látta rajtam és soha többé nem vette viccre a figurát. Amikor nem a bálvánnyal töltöttem az időt, Tommal gyakran beszéltünk az idegenek társadalmáról és emberi érzelmeket tulajdonítottunk nekik, annak a nyilvánvaló ténynek ellenére, hogy nem emberek.

Sikerült rábeszélnem Tomot, hogy nálam hagyja az ereklyét további tanulmányozásra. Reméltem, hogy jobban megérthetem majd azt, amit az első pillanatban éreztem. A hazafelé vezető úton hónapokig vizsgáltam a figurát. Az idő előrehaladtával további apró változásokat figyeltem meg magamon. Bár minden próbálkozásom ellenére nem tudtam ismét megidézni a hangot, egyfajta cél kezdett bennem kikristályosodni. Ez a cél minden gyengeségemnél erősebbé vált. Talán meg kellett volna kérdőjeleznem ezt a célt, de akkor életemben először úgy éreztem, tartozom valahová. Úgy éreztem, tudom, miért vagyok itt.

Vanu. Vanu volt a célom - ő lett létem értelme.

Még mindig nem voltam biztos abban, hogy mindez valóság, és reméltem, hogy nem vagyok őrült valami új, mindentől különböző módon. Újdonsült barátaimnak természetesen nem beszélhettem erről, és azon a napon a társalgóban ezek nagy részét is megtartottam magamnak. Már attól is fellelkesültek, ami keveset elmondtam. Lenyűgözte őket a lehetőség, hogy egy olyan fajt kutathatnak, amelyiknek semmilyen kapcsolata nincs az emberiséggel. Mint xenobiológus elmondhatom, hogy a gondolat, miszerint egy magunktól gyökeresen eltérő teremtménnyel léphetünk kapcsolatba - nos, ez részegítő. Kis csapatunkat eltölti ez a közös lelkesedés és a Terrán Köztársaság meg az Új Társaság közti politikai vita eltörpül amellett hogy Connery jövőbe vetett hitében osztozunk.

Mi az emberiség történetének új fejezetét írjuk. A műszerek szerint az Új Föld barátságtalan, sivár világ. A témával foglalkozó kutatók azt mondják, hogy a terraformálás után is nehéz lesz ott az élet. Ezzel együtt tisztában vagyok vele, hogy fajunk mennyire alkalmazkodóképes, amikor látszólag vállalhatatlan körülmények közt kell megmaradnia - már csak elmúlt 300 évünk történelme is ezt igazolja. Kétségem sincs affelől, hogy a felfedezéseink bőségesen kárpótolnak majd a nehézségekért. Tom valószínűleg mindezt sokkal elegánsabban, megnyugtatóbban, mégis insprirálóbban mondta volna, be ő már nics köztünk. Szerencsére találtam magamnak mást, ami inspirál.

 

Címkék: háttértörténet vanu thomas connery henry briggs

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://planetside.blog.hu/api/trackback/id/tr563445760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.